AZ ORIGINÁL BACH-VIRÁGESZENCIÁK ELKÉSZÍTÉSÉNEK MÓDSZEREI

Napoztatásos módszer:

1930 tavaszán Bach doktor Walesbe utazott, ahol további eszenciákat keresett. Az egyik kora reggel, a harmatos mezőn sétálva döbbent rá, hogy a harmatcseppek, amelyeket a Nap felmelegít, megtelnek a növény gyógyító erejével, beoltják energiájukkal a vizet. Ez ihlette arra, hogy tiszta vízzel kezdje az eszenciákat készíteni. Így született meg Az Originál Bach-virágeszenciák első előállítási módszere: a Napoztatásos módszer.

napoz_sclerantus

A virágeszenciákat a növények élőhelyéhez közel kell elkészíteni, annak érdekében, hogy a virágokat közvetlenül a gyűjtés után, – amikor még frissek és életteliek – a vízre lehessen tenni.

bach-virageszencia-napoztatasos-modszer

Bach virágeszencia előállítása napoztatásos módszerrel.

Vegyünk egy vékony falú üvegtálkát, és töltsük meg tiszta forrásból vagy erecskéből származó vízzel. Ezután tegyünk annyi virágot a vízre, hogy teljesen elborítsák a felszínt, de ne kerüljenek egymás alá. A tálkát a virágokkal addig kell a napon hagyni, amíg a virágok fonnyadni kezdenek.

Ez az időtartam különböző, az adott növénytől és a napfény intenzitásától függően két óra és hét óra között változhat. Az anyatinktúrákat csak felhőmentes napon lehet elkészíteni, amikor nem vetül semmilyen árnyék az edényre.

Ezután a virágokat óvatosan szedjük le a vízfelszínről. Az így visszamaradt energetizált vizet töltsük üvegbe azonos mennyiségű brandyvel, ami tartósítóként szolgál.
Ezzel előállítottuk az anyatinktúrát vagy törzsoldatot.

Ezután hígított oldatokat készített: az anyatinktúrából 2 cseppet 30ml brandyhez adva.
Ez a kereskedelemben kapható egyedi vagy más néven mono Originál Bach-virágeszencia.

Forralásos módszer:

A növényeket fél órán át tiszta vízben fűzzük, majd lefedve tegyük ki a szabadba hűlni.

forralas

Bach virágeszencia készítése forralásos módszerrel.

Ezután a főzetet szűrjük le, a megfelelő üveget félig töltsük meg vele, és ugyanannyi mennyiségű brandyvel tartósítsuk.

Ezután készítsünk hígított oldatokat az anyatinktúrából, 2 cseppet 30ml brandyhez adva.

Ez a kereskedelemben kapható egyedi vagy mono Originál Bach-virágeszencia.

bach-virageszencia-logo

Bach virágeszencia eredetisége logo