Az őszinte mosoly az igazi! Bernt Scott amerikai pszichológus két hétig figyelte a buszsofőröket, akiknek utasításba adták, hogy mindig mosolyogjanak. Vizsgálata alapján azt figyelte meg, hogy ha rossz kedvük volt és ennek ellenére mosolyogtak, akkor estére kimerültnek érezték magukat, sőt a napközben a kedélyállapotuk is romlott. Aki úgy mosolyog, hogy közben szomorú, elnyomja érzelmeit, ezzel stressznek teszi ki magát, ezért kimerül, könnyebben megbetegszik.

Légy őszinte! Mutasd meg mit érzel!

A nőket ez fokozottabban érinti, mert gyakrabban mutatják ki érzelmeiket, ezért azok elrejtése több stresszt okoz a számukra. Az érzelmek folyamatos kimutatása, kommunikációja sokaknak nehezen megy, mert úgy érzik nem tartozik másra. Ha problémájuk van, akkor álarcot vesznek fel, úgy tesznek, mintha minden rendben lenne. Mosolyognak a világra, pedig közben belül szenvednek. Feszültségük levezetésére, pedig többet dohányoznak, isznak, nassolnak, rágják a körmüket vagy egyéb pótcselekvésekbe menekülnek.

alarc_4

Légy őszinte! Vedd le az álarcod!

Az AGRIMONY-Apróbojtorján Originál Bach-virágeszencia segítségével megszabadulhatsz ettől az álarctól és végre felszabadultan élvezheted mások társaságát. A konfliktusok elől nem fogsz menekülni, mert képes leszel azokat diplomatikusan megoldani.

Erre az eszenciára azoknak van szükségük, akik gondtalannak és jókedvűnek mutatják magukat, holott az álarc mögött aggodalom és szorongás van,  esetleg súlyos belső kínokat élnek át, amit mások elől titkolnak, vagy gyakran önmaguknak sem ismernek be. Sokszor viccelődnek, nem szeretnek egyedül lenni, keresik a társaságot, ahol nincsenek egyedül, nem kell szembenézniük a problémájukkal.  Nagyon fontos nekik a harmónia, ezért a békesség kedvéért hajlandóak kompromisszumokat kötni. Nem őszinte. amit mutatnak magukról a világnak.

Gondoljunk csak arra, ha nem akarunk valakit megbántani, mert olyan ajándékot kaptunk tőle, ami nem tetszik nekünk. És mégis használnunk, viselnünk kell ….. Ettől a helyzettől szenvedünk.

no_fuggoseg

Forrás: TheFix.com

Az AGRIMONY alkatnak fontos a látszat, ezért mindent megtesz azért, hogy a tökéletességet mutassa, még akkor is ha szenved belül.

Gyakran ezek az emberek  túlzott alkohol és/vagy  kábítószer fogyasztással, dohányzással, túlzott evéssel próbálják meg oldani a belső feszültségüket. Sokaknál testi tünetekben is megjelenik ez a belső feszültség körömrágás, bőrkiütés formájában.

Az AGRIMONY Originál Bach-virágeszencia használatával az ember nyíltan ki tudja mutatni az érzelmeit, a vidámsága és a jókedve őszintén belülről fakad. Elfogadja önmagát, így belső ereje megsokszorozódik és képes lesz szembenézni a problémáival. Rájön, hogy a barátaival nyíltan megbeszélheti gondjait, akik így támogatni, segíteni is tudják, ha szükséges. Elvonókúránál jól bevált szer, de az alkalmazkodó képességet is tudja támogatni a SCLERANTHUS-Egynyári szikárka Originál Bach-virágeszenciával kombinálva, ha valaki több műszakban dolgozik, vagy nehézséget jelent az időzónák közötti átállás.

Bach-virágterápiáról:

A 100 éves múltra visszatekintő szelíd gyógymód, mely az érzelmi állapot harmonizálásával egyensúlyozza ki az embert, így képessé teszi a változtatásra. Az Originál Bach-virágeszenciákat bárki használhatja, nincs mellékhatása, alkalmazása egyszerű.

agrimonia_eupatoria_05

Agrimony – Apróbojtorján az őszinteség virága

 

Rabi Krisztina Bach-virágtanácsadó

Az angol The Bach Centre regisztrál Bach-virágtanácsadója (BFRP) vagyok.  Az eszenciák 2007 óta töltik ki a mindennapjaimat. Munkám egyben a hobbim is. Célom, hogy minél többen megismerjek Bach doktor csodás rendszerét, mely szelíden átsegít minket a hétköznapok nehézségein.

0 válasz

Szólj hozzá!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.