Hivatalosan is betegség lett a kiégés

Hivatalosan is egészségügyi rendellenességnek minősítette a WHO a kiégését. Definíciójuk szerint a „kiégés egy olyan szindróma, melyet krónikus munkahelyi stressz okoz, amit nem kezelnek megfelelően.” Vagyis a kiégés nem egyszerűen a stresszt, hanem a hosszú időn keresztül tapasztalható, folyamatos, kezeletlen nyomást jelenti. „A kiégés hivatali jelenség és nem lehet használni az élet egyéb területein tapasztalható jelenségek jellemzéséhez.” – írja a Portfólio.

A WHO szerint a kiégésnek három fő tünete van:

• A fáradtság érzése,
• a munkahellyel kapcsolatos negativitás és cinizmus fölerősödése,
• csökkent munkahatékonyság.

20 évvel ezelőtt,  ott fordultak elő a 9 órát meghaladó, 12-13 órás munkanapok, ahol a határidő és a kampányszerű munka (pl. média) volt a jellemző, mára már ez nagyon sok helyen természetessé vált. A világsajtóban egyre gyakrabban jelennek meg olyan hírek, amelyek arról szólnak, hogy az egészségkárosodásig túlhajtják magukat a munkavállalók.

Kit veszélyeztet a kiégés?

Először is nézzük meg, hogy ki az, aki képes arra, hogy nemet mondjon munkaadójának extrém elvárásaira.

Azok, akik egészséges önképpel rendelkeznek, akik tisztában vannak saját énjükkel, képességeikkel, és teljesítőképességük határával. Akik stabil önértékeléssel rendelkeznek, és képesek jogos érdekeiket szem előtt tartva határokat állítani, és ennek függvényében meghúzni a határokat a munka és a magánélet között. És ha kell, lépni. Azaz képes arra, hogy nemet mondjon, képviselje saját érdekeit, ha a munkáltatója szélsőséges terheket ró rá. Döntése akár a kilépés is lehet, a számára egyre kedvezőtlenebb helyzetből.

A másik oldal

Sokan nem merik visszautasítani a főnök kéréseit vagy éppen saját perfekcionizmusukból adódóan hajtják magukat a végletekig, amely az egészséget is felemésztheti.

A tökéletességre való törekvés jó tulajdonság, de ha ezt túlzásba visszük, akkor sok problémát okozhat. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik szeretnek dolgozni, nem riadnak vissza a kihívásoktól és nem kerülik az erőfeszítéseket – de a perfekcionista ezen túlhalad. Maradéktalanul meg akar felelni saját magának, a főnökének és a környezete valós vagy vélt elvárásainak. Nem hallgat a belső hangjára, hogy meg kellene állni.

Pozitív és negatív perfekcionizmus

„Ahhoz, hogy megértsük, mi is áll a perfekcionizmus és a munka-magénélet egyensúlya közötti kapcsolat mögött, fontos megkülönböztetnünk a jelenség adaptív és maladaptív változatát. Az adaptív perfekcionizmus azt jelenti, hogy ugyan magasak saját magunkkal szembeni elvárásaink, de megugorhatók, és önbecsülésünk nem sérül egy-egy hiba miatt. Ezzel ellentétben, ha negatív, maladaptív perfekcionisták vagyunk, erősen szoronghatunk a lehetséges hibáink miatt, negatív fényben láthatjuk magunkat, és mindez erőteljesen kihat a mindennapi működésünkre. „Én annyira szerencsétlen vagyok…” – az ilyen és ehhez hasonló mondatokkal hosszú távra szabotálhatjuk magunkat a munkában és a magánéletben is. A tökéletességre való törekvés utóbbi formája szoros kapcsolatban áll az alacsony önértékeléssel, a depresszióval, az általános distresszel, szorongással és a kiégéssel.” – írja Tóth Nikolett

A Bach-virág rendszerről

Rabi Krisztina

Az angol The Bach Centre regisztrált Bach-virág konzulense (BFRP) vagyok.  Az eszenciák 2007 óta töltik ki a mindennapjaimat. Munkám egyben a hobbim is. Célom, hogy minél többen megismerjék Bach doktor csodás rendszerét, mely szelíden átsegít minket a hétköznapok nehézségein.