,

A várandósság alatti stressz növeli a gyermeknél kialakuló személyiségzavar kockázatát

A British Journal of Psychiatry című szaklap friss számában megjelent tanulmány szerzői több mint 3600 várandós nőt kérdeztek meg havonta arról, hogy éltek-e át stressz, ha igen, kisebb vagy nagyobb jelentőségűt, számolt be róla a BBC hírportálja. A résztvevők Helsinki környékén laktak, a gyerekeik 1975-1976-ban születtek. Amikor a gyerekek 30 évesek lettek, megvizsgálták, hánynál diagnosztizáltak személyiségzavart. Negyven olyan esetet találtak, ahol kórházi kezelésre is szükség volt.

A tanulmány azt állapította meg, hogy a várandósság alatti  stressznek hosszú távú hatása lehet a gyerekekre. Akiknek az édesanyja súlyos stresszt élt át terhesen, azok 9,53-szor nagyobb eséllyel lettek személyiségzavarosak, mint akiket nem ért stressz magzatként. Akik enyhe stresszt éltek át, négyszer akkora kockázatnak voltak kitéve.- írja  a Medical Online.

A személyiségzavar azt jelenti, hogy a beteg személyisége megnehezíti a saját és környezete életét: vannak, akik túlzottan szoronganak, érzelmileg labilisak vagy antiszociálisak, a tünetek széles skálán helyezkednek el. A tudósok úgy tartják, minden huszadik ember szenved személyiségzavartól. Ezeknek az embereknek nagyobb eséllyel alakul ki egyéb mentális zavaruk, többek között depresszió, alkohol- vagy drogproblémák. A kutatók igyekeztek kiszűrni az egyéb tényezőket, többek között a várandós nő pszichiátriai betegségeit és dohányzását, hogy kiderüljön, mekkora szerepet játszik maga a várandósság alatti stressz.

Korábbi kutatások kimutatták a gyerek későbbi depressziója, szorongása és skizofréniája összefüggését a várandósság alatti stresszel.

Várandósság alatti stressz

Az anyákat sújtó stressz forrása lehetett többek között a párkapcsolati, szociális vagy lelki problémáknak.

Számos kérdés foglalkoztatja ilyenkor a kismamákat, ami szorongás válthat ki bennük. Akár tervezett, akár nem az új élet érkezése, félelmet érezhetünk, hogy hogyan lesz tovább, hogy fog kihatni az anyagi helyzetünkre a család bővülése. Mi lesz a munkahelyünkkel, a karrierünkkel, hogy fog alakulni az életünk? Ezen túl megjelenhet a kételkedés, hogy képesek leszünk-e felnevelni a gyermekünket, lesz-e elég erőnk a szüléshez, minden rendben lesz-e a babánkkal? Vagy vannak olyanok is, akik azon aggódnak, hogy hogy fog változni a testük, elveszítik a a kemény edzésekkel megszerzett alakjukat és hogy hogy fognak kinézni.

Várandósság alatti stressz negaív hatással van a gyermek mentális állapotára

Várandósság alatti stressz negatív hatással van a gyermek mentális állapotára

Bach-virágeszenciák rendszere

A Bach-virágok rendszere az érzelmi állapot harmonizálásán alapszik. Egy önsegítő és önmagát felfedezni vágyó egészséges ember útját támogató módszer, mely 38 virágeszenciából áll és a kiválasztásához és alkalmazásához egyszerű és könnyen megközelíthető megoldást tartalmaz.
A Bach-virágok szempontjából a legfontosabb, hogy MOST hogyan érzed magad. Ennek megfelelően kiválaszthatod az eszenciákat (maximum 7 félét), magad is. Kérheted Bach-virág konzulens segítségét, aki támogatóként és útmutatóként tevékenykedik azzal a céllal, hogy segítsen a rendszer megismerésében és abban, hogy önállóan is tudd használni a Bach-virágokat. Az eszenciák használata egyszerű, bárki alkalmazhatja.
“Amíg Lelkünk és személyiségünk harmóniában van,
addig örömben és békében,
boldogságban és egészségben élünk.”
dr. Edward Bach – Gyógyítsd Tenmagad (1931.)

Bach-virágok

Az eszenciák kiválasztásban segíthet az eszenciaválaszó kérdőívünk, vagy pedig ha külső segítséget szeretnénk kérni, akkor egyéni személyes Bach-virág konzultációra is lehetőség van.
Sokszor nincs idő vagy nem érzünk affinitást arra, hogy végig gondoljuk és kibogarásszuk a számukra megfelelő egyedi eszenciát. Ilyenkor jusson eszünkbe a RESCUE keverék.

MIMULUS – Bátorsággal tekint a rá váró helyzetre és feladatra

STAR OF BETHLEHEM –  meg tudja élni a jelen szépségét, helyén kezeli a korábbi rossz benyomásokat, tapasztalatokat

CRAB APPLE – tisztában van képességeivel és adottságaival

WALNUT – új helyzetben is feltalálja magát

RED CHESTNUT – mások támasza tud lenni a nehéz időszakokban, együttérez, és tiszteletben tartja mások önállóságát

IMPATIENS – türelem

ELM – felméri, hogy mennyit tud vállalni, és mit ruház át másokra

LARCH – önbizalom, ismeri és elfogadja erősségeit és gyengeségeit

 

 

 

0 válasz

Szólj hozzá!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük