A harag egy intenzív érzelmi reakció. Az emberi lélek azon indulata, mely a megsértett, megrövidített, várakozásaiban, reményeiben csalódott, szokásaiban megzavart, önérzetében sértett ember lelkében ezen dolgok okozója ellen támad. – olvashatjuk a Wikipédián.

Az alvás hatással van a memóriánkra. Biztos ti is hallottátok már azt a jótanácsot, hogy: “Sose búj ágyba a haragosan! , aminek most úgy tűnik tudományosan is megvan az alapja.

A harag és a memória kapcsolata

Egy új kutatás szerint ha haraggal fekszünk le, akkor ébredés után sokkal rosszabbul fogjuk magunkat érezni. 73 diáknak tudatosan idéztek fel rossz emléket lefekvés előtt, majd megvizsgálták, hogy hogyan viszonyulnak hozzá ébredés után. A kutatók azt találták, hogy az alvás után sokkal nehezebben tudták elnyomni a negatív emlékeket.

Ez az eredmény segíthet a poszttraumás stresszben szenvedők kezelésében. A szerző szerint:

Ne feküdj le haraggal.

Ne feküdj le haraggal.

Ha a traumát szenvedettektől közvetlenül a baleset után megvonják az alvás lehetőségét, akkor, megakadályozhatóvá válik a traumás emlék megszilárdulása és így megakadályozhatóvá válik a  traumatikus emlék kialakulása.”

Mivel az a képesség, hogy feldolgozzuk a nem kívánt érzelmi emlékeket elengedhetetlen a mentális egészség megőrzéséhez.

Ezek szerint az “Aludjál rá egyetmondás nem szó szerint értendő. Inkább a z időnyerésre utal, hogy vegyünk 3 mély levegőt, mielőtt nekiállnánk rendezni sorainkat, hogy visszanyerjük a nyugalmunkat, amiben a RESCUE keverék is segítségünkre van. Egy balul elsült eset után, segít lehiggadni, megőrizni az önkontrollunkat. Lenyugodva sokkal könnyebb kompromisszumra jutni, vagy tisztázni a félreértéseket.  Nem véletlenül választotta be a RESCUE keverék ötös fogatába Bach doktor a STAR OF BETHLEHEM eszenciát a ROCK ROSE (Molyhos napvirág), CLEMATIS – Iszalag, IMPATIENS – Nebáncsvirág és CHERRY PLUM-Cseresznyeszilva mellé.

nyugodt alvás

nyugodt alvás

A sokk hatás oldásának fontosságát Bach doktor is felismerte. A STAR OF BETHLEHEM (Ernyős madártej) eszencia használatával lehetőségünk nyílik az elszenvedett traumák (szakítás, halál eset, baleset) oldására függetlenül attól, hogy mikor történt. A STAR OF BETHLEHEM Bach-virágcsepp képes a sok évvel ezelőtti sokkos állapot oldására. Felolvasztja a jeget, amibe beledermedtünk a trauma hatására így képesek leszünk megélni a hétköznapok örömeit is.

Dühünket csillapíthatjuk a HOLLY-Magyal gyógyírrel, melyre Bach doktor azt mondta: “a szívet megnyitó” virág.

+ 1 TIPP

Pihentető alvás RESCUE Night keverékkel

Pihentető alvás RESCUE Night keverékkel

Ha úgy érzed, hogy az ügy annyira megvisel, hogy aludni sem tudsz, akkor próbáld ki a RESCUE NIGHT keveréket, elsimítja a események okozta ráncokat benned és a perlekedő elmédet is megzabolázza. Így visszaáll a belső harmóniád, így már készen állsz az alvásra.

A tanulmány a Nature Communications ((Liu et al., 2016) szaklapban került publikálásra.

0 válasz

Szólj hozzá!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.