,

Bach-virágok a miskolci egyetemen

vizsgaidoszak-men

A vizsgaidőszak előtt került megrendezésre a Miskolci Egyetemi Napok, amin Kulcsár Kata Bach-virágtanácsadó is részt vett. Ennél jobb időzítésenem is lehetett volna ennek a rendezvénynek a Bach-cseppek szempontjából, mert a Bach-virágeszenciák eredményesen tudják támogatni a vizsgára való felkészülést, és a segítenek leküzdeni a vizsgadrukkot.  Mindig nagy öröm számomra, ha a Bach-virágok ilyen neves rendezvényen helyet kapnak, mert ez csak azt erősíti, hogy szükség van rá, és az emberek nyitottak az alternatív megoldásokra. A Bach-virágterápia közel 100 éves múltja alatt bebizonyosodott, hogy ezzel a szelíd módszerrel, mellékhatásoktól mentesen lehet segíteni az érzelmileg megterhelő helyzetekben lévőknek, amilyen a például a vizsgaidőszak is.

Kata beszámolója

„2017. májusában, már 30. alkalommal került megrendezésre a MEN (Miskolci Egyetemi Napok) az Egyetemvárosban. A rendezvényre nemcsak számos bulival, fesztivál hangulattal várták a szórakozni vágyó fiatalokat a szervezők, hanem az egészség megőrzése témában is kínáltak programokat. Az egészség sarok a Kék-Rockyban volt, ahol az egyetemen dolgozók és az ide látogatók különböző ingyenes szűrővizsgálatokon, dietetikai, gyógynövény-szakértői, bio-kozmetikai tanácsadáson vehettek részt.

Vizsgaidőszak előtt a Miskolci Egyetemi Napokra a

Vizsgaidőszak előtt a Miskolci Egyetemi Napokra a Bach-virágok is meghívást kaptak.

Itt mutattuk be mi is a Bach-virágterápiát, mint a lélek eszenciáját, mely segít a kibillent érzelmi reakciókat harmonizálni. Sokszor tapasztaljuk, hogy a betegségek vagy például a túlsúly mögött érzelmi tényezők állnak. Ezért fontos, hogy kezeljük ezeket a stressz helyzeteket a hétköznapi életünkben, melyek hatással vannak fizikai állapotunkra. A kedves érdeklődők megkóstolhatták a RESCUE Plus Bonbont, megtapasztalva a békét, harmóniát, kiegyensúlyozott érzelmeket. Azaz nyugalmas pillanatokat élhettek át általa, amely akár vizsgaidőszakban is nagyon jól jöhet mind a hallgatóknak, mind a vizsgáztató tanároknak!”

Kik és hogyan használhatják?

A Bach-virágcseppeket bárki használhatja, még azok is akik allergiásak. Bach doktor eszenciái nem tartalmaznak növényi részeket, így allergiás reakciót sem váltanak ki. Alkalmazása nagyon egyszerű bárki számára. A szükséges eszenciák kiválasztásához, segítséget nyújthat kérdőívünk. Fontos, hogy olvassuk el, az elemzés által ajánlott ezsenciák leírását, vizsgáljuk, meg, hogy valóban jellemzőek ránk az ott leírtak és annak alapján döntsük el, hogy mire is van szükségünk. De ha nem akarunk bajlódni ezzel, akkor a RESCUE Elsősegély keveréket mindenképp érdemes magunkhoz venni, mert sohasem tudjuk, hogy mit hoz a nap, és mindig jó ha nálunk van, mint egy lelki sebtapasz.

 

0 válasz

Szólj hozzá!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük