,

Apróbojtorján – Bach-virágok titka

Agrimony-Apróbojtorján fedőkép

AGRIMONY-Apróbojtorján olyan „derűs, jókedvű, humoros emberek, akik szeretik a békét, szomorúak lesznek a vitáktól és veszekedésektől, kitérnek ez elől, ami sokszor megegyezik a feladással. Bár általában vannak problémáik, zaklatottak, nyugtalanok és gondterheltek lélekben vagy testben, gondjaikat mégis humoruk és tréfálkozásaik mögé rejtik, és nagyon jó barátként ismerik őket. Gyakran mértéktelen mennyiségű alkoholt és drogot fogyasztanak, azért hogy felpörgessék és segítsék önmagukat, hogy problémáikat jókedvűen tudják elviselni.” – Dr. Edward Bach

Biztos vagyok benne, hogy mindenki találkozott már olyan emberrel, akiről később kiderült, hogy mennyi gondja problémája van, és senki nem tudta róla. Mert ő jókedvű volt, mindig mosolygott. Ő mozgatta a társaságot, állandóan viccelődött. Mindig mindenkire volt ideje, szívesen kávézott, elment segíteni, beszélgetett, szívesen ment a buliba, ha hívták. Senki sem gondolta, hogy milyen szomorú, hogy nehézségekkel küzd, mert álarcot hordott, menekült saját maga és problémái elől. Addig, amíg mással volt elfoglalva nem kellett a saját dolgaival foglalkozni. Ezért volt mindig társaságban, sőt maga elől is elrejtette gondjait.

Az AGRIMONY-Apróbojtorján típusú emberről sohasem derül ki, hogy hogyan érzi valóban önmagát, mert nem beszél róla, nem tudja kimutatni és megosztani érzéseit. Ő a boldogság látszata mögött aggodalmat, szorongást, komoly belső kínokat él meg.

Gwenda Kyd, vegyész és Bach-virág tanácsadó, a Cambridgei Egyetem munkatársa, ahol a növényeket kutatja. Természetesen a Bach-virágokra is sor került, így jóvoltából sok érdekességet megtudhatunk róluk. Gwenda hozzájárulását adta, hogy lefordítsuk írásait, fogadjátok szeretettel. Írásait könyv formában is közreadta, The Plants of Dr Bach címmel.

Agrimony-Apróbojtorján Bach-virágeszencia

AGRIMONY-Apróbojtorján

Latin név: Agrimonia eupatoria

Eszenciakészítés módszere: napoztatásos

Felfedezése: Cromer, 1930

Egy virág, sok néven

Az angolszász vidékeken sokféle néven ismert ez a virág. A hosszú, sárga virágfüzérei miatt az templomtoronynak is hívják.
John Gerald herbalista (1564-1637) állítása szerint, hasznos növény azok számára, akiknek elégtelen a májműködése, innen ered a  májnövény név.
Másik közismert neve a filantróp* (jelentése: Emberbarát. Olyan ember, aki tevékeny módon szereti embertársait: segít, jótékonykodik.), ami a jótékony tulajdonságaira utalhat.
Termése szívesen akaszkodik bele ruhába, mintha csatlakozni szeretne hozzánk az utunkon. Emiatt a jellemzője miatt, kapott egy másik elnevezést is: ragadós fű.

Magyarországon is sokféle néven ismert: közönséges párlófű,  apróbojtorján, patikapárlófű, agrárnyom, királyné asszony káposztája, Szent Pál füve, hattyúfű, körömfű, koldustetű.

Fitoterápia: AGRIMONY-Apróbojtorján

A népi gyógyítás  vérzéscsillapítására, főzetét köszvényre, sárgaságra kezelésére, hashajtónak és erősítőnek használta. Ez a virág volt Arquebuse víz egyik összetevője, amelyet már  a XV. században is használtak a kézifegyverek okozta sebek gyógyítására. Napjainkban bőrproblémák kezelésére alkalmazzák.

Az agrinomy név, a görög argemone szóból eredhet, ami olyan növények elnevezésére használták, amelyek a szemet gyógyították. Napjainkban is használják a szemfürdőkhöz a fáradt szemek frissítésére.

A föld feletti részeit napjainkban növényi gyógyszerként használják gyermekkori gyermekkorban előforduló hasmenésre, nyálkás vastagbélgyulladásra, húgyúti fertőzésekre, torokgyulladásra és sebek kezelésére.

A növény sárga festékanyagot termel, amely az évszak múlásával sötétedik.

Hatóanyaga: Agrimpophol

A növény egyik összetevője az agrimophol, mely bélférgek kiűzésesére használható. A paraziták az agrimophol hatására elvesztik a tapadásukat a vastagbél nyálkahártyáján vagy a hólyagon. használható még galandférgesség (taeniasis) és vérmételyfertőzés (schistosomiasis) esetén.

Ez a hatóanyag szintén hatásos folyami vakságot okozó parazita féreg  , valamint több ismert baktérium esetén, mint például az E. coli és a Staphylococcus és az ezek okozta vérhas és hastífusz ellen.

Agrimony Apróbojtorján hatóanyaga az agrimophol

Agrimophol

 

0 válasz

Szólj hozzá!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük